„Olyan sok a por, hogy már azt sem tudjuk, mi van a levegőben” – így tett élhetetlenné egy szerb falut egy kínai bánya
Krivelj lakóinak már 2018 óta ígérik, hogy áttelepítik őket, de hat éve semmi nem történt. A Deutsche Welle riportja.
Krivelj lakóinak már 2018 óta ígérik, hogy áttelepítik őket, de hat éve semmi nem történt. A Deutsche Welle riportja.
Míg Magyarországon komoly társadalmi és politikai ellenállás szerveződik az akkumulátorgyártókkal és -újrahasznosítókkal szemben, Németországban, ahol több a német, mint az ázsiai beruházás, még fenntarthatósági díjakat is osztogatnak az ilyen üzemeknek. Az Európai Uniónak és az európai autóiparnak fontos célkitűzése, hogy komoly lépések történjenek az e-járművek akkumulátorainak újrahasznosítása terén, ami a kínai nyersanyagfüggés csökkenéséhez is hozzájárulhat. A Deutsche Welle riportja.
A sterilizáció, vagyis a művi meddővé tétel szabályozása Magyarországon az egyik legszigorúbb Európában. Aki szeretné elköttetni magát, annak jelenleg legalább háromgyerekes szülőnek vagy 40 évesnek kell lennie. Ehhez jön még egy kötelező várakozási idő, és nyilatkozattételek sora. Sokan érzik úgy, hogy a magyar szabályok csorbítják az önrendelkezési jogaikat, ha sterilizációról, fogamzásgátlásról vagy családtervezésről van szó. Így nem csoda, hogy egyre többen mennek külföldre, ha el akarják végezni ezt a beavatkozást – legyen az akár egészségügyi akár más okokból. A Deutsche Welle magyar szerkesztősége hazai érintettekkel forgatott.
A hegyi-karabahi enklávéból tömegével vándorolnak el az ott mindeddig többségben lévő örmények azt követően, hogy Azerbajdzsán három évtized után visszavette a hatalmat, és a Hegyi-Karabahi (szeparatista) Köztársaság bejelentette önfeloszlatását. A menekülők rettenetesen csalódottak, hogy Örményország „elárulta őket”. Vannak, akik meg sem állnak Oroszországig, ott képzelik el a jövőjüket. A Deutsche Welle riportja.
Három éve nyitott meg az első magyarországi tanyaóvoda a Pest megyei Mányban. Kékesi Ágota a férjével Skóciából költözött haza, ahol olyan alternatív nevelési módszerekkel ismerkedtek meg, melyek a természetközeliségen alapultak. A gyerekek a tanyaóvodában a szabadban töltik a napjaikat, részt vesznek az állatok etetésében, itatásában, valamint gondozzák a növényeket, a termést pedig el is fogyasztják, legyen szó akár cukkiniről, cékláról, vagy mentáról. Mindez nemcsak az idegrendszeri fejlődésükre, hanem az érzelmi kiegyensúlyozottságukra is jó hatással van.
Egyre több európai ország próbálja enyhíteni a nagyvárosok lakáspiacán kialakult feszült helyzetet. A fordulatot Európa-szerte a jövő évtől életbe lépő európai szabályozás hozhatja el, amely az adóhatóságok számára könnyebb hozzáférést tenne lehetővé a rövid távú apartmankiadásban érdekelt tulajdonosok adataihoz, illetve a közvetítőoldalak is csak az adóhatóságnál regisztrált lakások hirdetését fogadhatnák be. A Deutsche Welle riportja.
Gyerekkorában szégyellte nagyapja festményeit Bernard Ruiz-Picasso, aki a malagai Picasso Múzeum társalapítójaként ma a 20. század festőóriásának egyik legnagyobb gyűjteményét gondozza a világon. Nagyapja halálának 50. évfordulóján többek között arról mesélt a Deutsche Wellének, hogy mi inspirálhatta a festő ikonikus békegalambját, valóban feminista volt-e Picasso, és hogyan sikerült hatfelé osztani az örökségét.
Pécs után tizenkét évvel újra magyar város, Veszprém Európa egyik kulturális fővárosa – a görög Elefszína és a romániai Temesvár mellett. A Deutsche Welle helyi tudósítói megnézték, mit kínálnak a városok a helyieknek és a világnak.
Felszállni – elaludni – megérkezni: így lehetne összefoglalni egy éjszakai vonatút lényegét. El lehet képzelni ennél környezetkímélőbb megoldást? Aligha. Meglepő módon Nyugat-Európa a nemzetközi éjszakai vonatozásban le van maradva a magyaroktól is. Most osztrák irányítással építenék ki újra a kapacitásokat. A Deutsche Welle riportja.
Látszik, hogy az országot súlyos gazdasági válság fenyegeti, és hogy nem tartható fenn az a költséges rendszer, amellyel a politikus lekenyerezi a társadalom nagy részét, írja a Deutsche Welle cikke.
Ellentétben 2015-tel, most a hivatalos szervek is menekültválságról beszélnek a migránsválság helyett, ám ez nem jelenti azt, hogy minden menedékkérő ugyanolyan elbírálásban részesülne az állam vagy akár a civil segítők részéről.
Hogyan követhették el a bucsai mészárlást olyanok, akik Puskint és Tolsztojt tanultak? Ne tegyünk úgy, mintha Orbán Viktort le lehetne váltani választások útján. Angela Merkel és a német befektetők is felelősek Orbán maradásáért. A hvg360 válogatása a világlapok cikkeiből.
Az orosz külügyi tárca idegen ügynöknek minősíti a DW-t, válaszul arra, hogy egy orosz tévécsatornát betiltottak Németországban.
Beilleszkedett, megtanult németül és egyetemre jár az a szíriai férfi, aki 2015-ben egy emlékezetes szelfit készített Angela Merkellel. A kép nemcsak a német kancellár menekültpolitikájának egyik szimbóluma lett, neki is nagyon sokat jelent. Anas Modamani azóta is hálás Merkelnek, hogy Németország befogadta, és most a Deutsche Welle stábjának mesélte el, hogyan alakult az élete.
Világszerte egyre elterjedtebb fogalom a körforgásos gazdaság, de a szemlélet Magyarországon még kevéssé ismert. A Deutsche Welle videója bemutat két magyar vállalkozást, ahol aktívan próbálnak tenni a környezetért.
Választások lesznek vasárnap Németországban, a Deutsche Welle videós összeállításából pár perc alatt képbe kerülhet a kancellári posztra esélyes jelöltekkel kapcsolatban.
Az újságírók és a családjaik halálos veszélyben vannak Afganisztánban - nyomatékosította a Deutsche Welle (DW).
Egyre többször jelennek meg medvék egy kis erdélyi faluban, Ozsdolán. A Kárpátoknak ezen a szakaszán barnamedvék ezrei élnek – annyian, mint sehol máshol Európában. Mivel a kereskedelmi célú vadászatuk tiltott, a számuk egyre nő. Minél inkább beavatkozik az ember a természetbe, annál inkább csökken a medvék élettere. A medvék és az emberek közötti konfliktusok pedig egyre gyakoribbak. Erről meséltek a Deutsche Welle stábjának az ott élő magyarok.
A német katasztrófavédelem vezetője szerint jól vizsgázott a riasztási rendszer, de az áradásokat átélő lakosok kaotikus tájékoztatásról számoltak be. Nem egyértelmű, hogy mindenki tisztában volt-e a térségben, hogy halálos veszély fenyegeti az ár miatt. Pedig a hatóságok régi és új módszerekkel is megpróbálták felhívni a figyelmet a veszélyre. A Deutsche Welle riportja.
A Pegasus-ügyet felderítő újságírócsapat egyik tagja, Florian Flade a Deutsche Welle által készített videóban mesél a botrány hátteréről.